Dr. Csorba Kristóf, a Bepillantás az építőanyagok belső világába című téma vezetője eddig is szeretett különböző szakterületeket összekapcsolni munkájával, most pedig kíváncsian várja, hogy az informatika, az anyagtechnika és a művészet találkozásakor mit hozhatnak létre. Korábbi munkája során már megtapasztalhatta, hogy a stadionok és az ékszerek sem állnak olyan távol egymástól, mint azt gondolnánk. Ugyan a kutatási projektje elsősorban az építőiparnak nyújt segítséget, lehet hogy a művészettel kapcsolatban is hasonló meglepetés ér minket.
Mesélnél egy kicsit a kutatásodról? Mit tartasz benne a legizgalmasabbnak?
Már jó ideje mindenféle interdiszciplináris feladattal foglalkozom. Az informatika eszköztárát vetjük be más szakterületek munkájában. Korábban dolgoztunk együtt geológusokkal, régészekkel, orvosokkal, gyógyszerészekkel és most anyagtechnológusokkal is. Az mindig tetszik, ha összekapcsoljuk két terület eszköztárát, és olyat hozunk ki ebből, amit korábban nem próbált senki. A nyugati világban a kutatás nagyon siló jellegű: mindenki egy szakterületre fókuszál, amiben nagyon jó lesz, viszont a köztes szakterületekkel nagyon kevesen foglalkoznak és nehezen is értik meg egymást a különböző kutatók. Nekünk is meg kellett tanulni azt, hogy mi az adalékgörbe, vagy hogy hogyan működik a computer tomográf. Vannak nagyon vicces félreértések is néha. Ebben a témában eddig nem volt, de gyógyszervegyészekkel előfordult, hogy ők egyfolytában ASP-re hivatkoztak. Az informatikában van egy ASP.NET nevű technológia, és én azt hittem, hogy arról beszélnek, mígnem kiderült, hogy náluk az ASP az aszpartámsav. Az ember nem hinné el, hogy akár heteken át ilyen gyönyörűen el tudunk beszélni egymás mellett, de mégis előfordult. Egy másik ilyen példa az API, ami az informatikus számára az application programming interface, a gyógyszervegyész számára pedig az active pharmaceutical ingredient, vagyis a hatóanyag. Ezeken a területeken az tetszik nekem, hogy nem csak billentyűzet, egér és monitor van benne. Egy informatikus esetében a laborja sokszor nem annyira látványos, mert mik vannak ott? Számítógépek. Úgyhogy eleve nagyon tetszik, hogy itt más is van. Például egy olyan eszköz, ami egy vastag vasbeton gerendát megcsavarva el tud törni. Ilyen nincs egy infós laborban, az biztos. Ilyenkor betekinthetek egy egész más szakterületnek a hétköznapjaiba. Nagyon szeretem azt figyelni, hogy mit csinálnak az emberek, amikor a lételemükben vannak. Az ember azt hinné, hogy hát beton… abból óriásstadionokat lehet építeni. Aztán kiderül, hogy ékszereket is lehet belőle önteni, csak kicsit finomabb homokot kell belekeverni, és nem a sódert. A mostani partnereinkkel elég könnyen tudunk olyan területeket találni, ami nemzetközi szinten is újdonság. A nyugati világban nehéz összekombinálni két olyan csapatot, akik hajlandóak megtanulni egymás terminológiáját, gondolkodását. Tudnunk kell, mi fontos a másiknak: kitalálhatunk mi mindenféle fantasztikus dolgokat, ha az nekik használhatatlan és felesleges. Akkor nem sokat ér az egész. Ők meg közben megtanulják azt, hogy egy informatikai rendszer számára mi az, ami könnyen megoldható feladat, és mi az, ami nehéz. Nagyon sokszor van olyan, hogy kiderül, hogy ők évek óta egy olyan – általában mechanikus és unalmas – feladattal küzdenek, ami egy szoftverfejlesztő számára egy délutáni ujjgyakorlat. Ezután mindkét fél boldog. Az informatika is akkor érdekes, ha érdekes dologra tudjuk használni.
Mekkora a csapat, hány fő dolgozik aktívan és milyen területekről?
Egyetemi környezetben vagyunk, ami azt jelenti, hogy a kutatócsoportok általában úgy működnek, hogy van egy-két főállású kutató, vannak doktoranduszok és vannak hallgatók. Azért, hogy érdekesebb legyen az oktatásunk, próbálunk sok hallgatót bevonni. Építőmérnök oldalról most 2-3 kutató van bent és 2 doktorandusz. Infós oldalról én vagyok a kutató-oktató és van még két doktorandusz, valamint hét-nyolc diák, a fele BSc, a fele pedig MSc képzésben.
Ha a ti témátokhoz érkezik az egyik nyertes művész, akkor ő is ebbe a csapatba fog csatlakozni, vagy kifejezetten veled fog dolgozni?
Majd kialakul. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen egy művésszel együtt dolgozni. Megmutatunk neki mindent, amit tudunk, és beszélgetünk minél többet, aztán kiderül. Ez szerintem művészeti ágtól is nagyon függ. Ha szobrász lesz, akkor el tudom képzelni, hogy anyagtechnológiával szeretne foglalkozni és betonból akar szobrot készíteni, de ha úgy dönt, hogy 3D nyomtatóval akar valamit alkotni a CT felvételek alapján, arra is nyitottak vagyunk. Ha zeneszerző lesz, még nem tudom, hogy komponál ebből zenét, de kíváncsiak és nyitottak vagyunk mindenre.
Akkor a kíváncsiság volt az egyik ok, ami miatt csatlakoztál a rezidenciaprogramhoz?
Egyrészt igen. Szerintem ezt a témát van értelme meghirdetni. Hátha egy művészt is megfog az, hogy beleláthat az építőanyagokba. Másrészt a tanszékünkön általánosan is törekszünk mostanában arra, hogy minél jobban láthatóvá tegyük, amit csinálunk, és ilyen formában még nem próbáltuk láthatóvá tenni.
Visszatérve a kutatáshoz, hogy indul el egy ilyen projekt, honnan jön az ötlet?
Nekem majdnem az összes ilyen szakterületek közötti témám váratlanul, látszólag véletlenül toppant be. Vannak az egyetemen olyan keretpályázatok, amiknek az a célja, hogy több kar munkáját összekapcsolják, de ez az együttműködés egy ilyen véletlen volt. Egy vegyészekkel közös kutatásban vettünk részt, ahol volt egy kolléga az építőmérnöki karról, aki ebben a betonos témában már akkor is benne volt. És egyszer ebéd közben erről beszélgettünk. Innen indult az egész.
Mióta dolgoztok ezen a projekten? Van olyan eredmény, amit kiemelnél?
Több mint 2 éve, ezt onnan tudom biztosan, hogy az elején még személyesen is találkoztunk. Egyelőre az alapvető szoftverfejlesztésnél tartunk. A kutatás egyik fő célja a fagyállósági mérések egyszerűsítése. Eredetileg van egy betonminta, amin úgy tesztelik a fagyállóságot, hogy lefagyasztják és felolvasztják, sokszor egymás után. A legteljesebb mérés tudtommal fél évnél is tovább tart, de a legrövidebb is 50 nap. Az építőiparban pedig minden tegnapelőttre kell, így az 50 nap borzalmasan sok. Így jött az ötlet, hogy ha a belső pórusrendszert CT felvételek alapján vizsgálva néhány óra méréssel meg tudjuk mondani, hogy mennyire fagyálló a beton, akkor nagyon sok ember hihetetlenül boldog lesz. Ezért most azon dolgozunk, hogy meg tudjuk vizsgálni, hogy ha belefolyik a víz a pórusokba és megfagy, akkor mennyire repeszti meg a betont. Egyelőre egy olyan programot készítünk, ami megpróbálja megtippelni, hogy milyen lenne a teljesmérés eredménye, ha végigcsinálnánk. Ez a beton miatt egy kicsit lassan folyik, mert ha valamit ki akarunk próbálni, készíteni kell egy mintát, ami alsó hangon 28 nap, mire megköt annyira, hogy vizsgálni lehessen.
Mi a végső cél?
Sokféle vizsgálat van. Alapvetően az a cél, hogy az ipar számára ez a kutatólabor be tudjon vállalni ilyen vizsgálatokat. Ha van egy cég, akik valamilyen speciális betont akarnak kikeverni, akkor ki tudjuk értékelni nekik. Ha behozzák majd az egyetemre, ott megcsináljuk a méréseket, és körülbelül két nap múlva megkapják az eredményt. A Műszaki Egyetemen nagyon sok kapcsolatunk van az iparral, és arra törekszünk, hogy bármit csinálunk, az tényleg hasznosítható és eladható legyen. Nagyon sok olyan együttműködés van, ahol behozzák a feladatokat az egyetemre a cégek. Nekik nem éri meg fenntartani egy labort, mert drágák az eszközök, inkább bérel nálunk laborkapacitást és elkészítjük neki mi. Vannak olyan feladatok is, hogy ha tönkremegy egy betondarab egy épületben, akkor meg kell mondani, mi és miért történt. Most van egy kísérlet, amivel megpróbáljuk meghatározni, hogy milyen méretű szemcsékből készült a beton, milyen sóder került bele, esetleg túl nagy szemcséset vagy túl sokat kevertek bele. Ezt utólag meghatározni úgy lehetne, hogy kivágjuk a falból a mintát, és kioldjuk belőle a szemcséket, utána pedig átrázzuk szitákon, de ez a feloldás sem megy gyorsan. Viszont ha CT-vel meg tudnánk nézni a falat, és meg tudnánk mondani, hogy mekkorák a szemcsék benne, az nagyon gyorsan működhetne.
Akkor ez minőségellenőrzés is.
Igen, anyagtechnológiai minőségellenőrzés. Volt egy vicces történet, vannak úgynevezett szálerősítésű betonok, amikből például erős padlókat szoktak készíteni. Ehhez 10-15 centiméteres acélszálakat kevernek bele. Ez úgy történik, hogy beledobnak egy adagot a betonkeverőbe, ami elkeveri és reménykedünk benne, hogy azok egyenletesen helyezkednek majd el a betonban. De amikor megköt a beton, ezt igazán senki nem tudja. Volt olyan, hogy kivettek egy darabot mintának és a szálak összegabalyodtak, az aljában lett egy sündisznó, máshol meg egy szál sem volt belőlük. Ez azt jelenti, hogy az egyik helyen túl sok van belőle, a másik helyen meg semmi, tehát elég felesleges volt az egész. Az általunk fejlesztett vizsgálatokkal meg lehet majd mondani, hogy hogyan kell kikeverni, mire kell figyelni ahhoz, hogy az ilyen beton utána tényleg jó minőségű legyen.
Kishonthy Anna
