Videójátékból ismerhetjük meg, hogyan változott a bálnákat körülvevő világ az utóbbi 100-200 évben. Ami Cai projektje, amelyet a New York-i Pratt Intézet Steamplant programjában valósított meg, a zajszennyezés vízi élővilágra gyakorolt hatását állítja középpontba.
A hosszúszárnyú bálnák laza csoportosulásokban nomád életmódot folytatnak. Bámulatos hallásukat annak is köszönhetik, hogy a hang a vízben négyszer gyorsabban terjed, mint a levegőben. Ebből kiindulva az ötletgazda Ami Cai illusztrátor Basem Aly, Christopher X Jon Jensen és Jennifer Telesca segítségével kidolgozta a Song Searching c. videójáték béta verzióját, amelyben a játékosok főleg hanghatásokra alapozva tapasztalhatják meg, hogy érzékelik ezek az állatok a külvilágot.
„Egyes bálnák akár 150-200 évet is élhetnek. Amikor a ma élő bálnák kamaszok voltak, a világ még csendes volt.” – Ezzel a Christopher W. Clark idézettel foglalják össze a játék koncepcióját. A projekt célja a zajszennyezés bálnákra gyakorolt hatásának bemutatása könnyen átélhető formában. Bár az ember legjelentősebb érzékszerve a látás, ebben a játékban a hangok dominálnak, úgy, hogy közben nyelvi akadályok nélkül mindenki számára érthető marad.
A játék főhőse egyike azon kevés bálnafajnak, amely hangokkal kommunikál társaival. Énekük komplex, hat perctől akár harmincöt percig is tarthat. Bár funkcióját a tudomány még nem azonosította pontosan, vélhetően veszélyről tájékoztatják társaikat, de akár a párzáshoz is lehet köze és/vagy a tájékozódásukat segíti. A játékosoknak harmadik személyű nézőpontból, a fülhallgató bal és jobb oldalából szimultán érkező különböző bálnaénekek alapján kell eltalálniuk megadott helyekre, kikerülniük akadályokat és interakcióba lépniük más bálnákkal.
A vízalatti zajszennyezést vizsgáló kutatásokra alapozott projekt a Sirovich család ösztöndíjának köszönhetően a Steamplant programban a Pratt Intézettel együttműködve valósult meg. Ennek célja a fenntarthatóságot népszerűsítő interdiszciplináris munkák támogatása.
Nagy Andrea
Kiemelt kép: Steamplant/Pratt Institute