A CERN sokféle rezidenciaprogramja

A CERN (Conseil Européen pour la Recherche Nucléaire) az európai országok közös részecskefizikai laboratóriuma, itt működik a világ legnagyobb energiájú részecskegyorsítója, a Nagy Hadronütköztető, és a CERN falai közt született meg a világháló is. Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet a második világháború után az általános összefogás szimbólumává vált a kutatás területén. A következőkben egy másfajta összefogást szeretnék bemutatni, amely a CERN kutatói és a világ alkotóművészei között jött létre.

„A művészet tudásvezérelt terület, míg a tudomány a kortárs kultúra pillére” – olvashatjuk az Arts CERN honlapján. Az intézmény ezzel a kapcsolattal alapozza meg ösztöndíjprogramját, mely során a világ minden tájáról várnak művészeket, akik így megismerhetik az univerzummal kapcsolatos kérdéseket, amelyekkel a tudomány foglalkozik. Az Arts CERN program négy ösztöndíj-lehetőséget kínál, melyek keretein belül az alkotóművészek eszmecserét folytathatnak a kutatólaboratóriumok munkatársaival.

Az ösztöndíjprogramok különböző időtávra, és gyakran különböző országokba szólnak. A legrövidebb lehetőség egy hetet foglal magába, ez a Guest Artist program, mely lehetővé teszi a világ minden tájáról érkező művészek számára, hogy rövid betekintést nyerjenek a tudomány világába. Az Accelerate nemzetközi program hosszabb, egy hónapos időszakra vonatkozik, mely során a CERN a résztvevő országok helyi szervezeteivel együttműködve hirdet rezidens lehetőségeket.

A CERN egyik első rezidesprogramja a Collide nevet viseli, melyet háromévente hirdetnek meg. A program egy várossal közös együttműködésben valósul meg, 2012-től 2015-ig a linzi Ars Electronicával, 2016 és 2018 között a pedig a Liverpoolban található FACT-tel. Ennek a programnak a keretein belül a nyertes művészek két hónapot tölthetnek el a CERN-ben, illetve a partnerintézményben.

A Connect egy friss kezdeményezés, amely során a művészek a CERN-be, illetve a világszerte megtalálható tudományos partnerintézményekbe jelentkezhetnek. 2021-ben két felhívás született: az egyik Svájcban, a másik pedig Dél-Afrikában, melynek köszönhetően az alkotók elmélyedhetnek a kozmosz rejtelmeiben. Ez az együttműködés azért is különleges, mert a CERN a legkisebb részecskékkel, a dél-afrikai csillagászati ​​létesítmények pedig a legnagyobbakkal foglalkoznak.

A rezidenciaprogramok talán egyik leglátványosabb alkotása a 2015-ben megjelent Symmetry című táncos-opera sci-fi, melyet Ruben Van Leer rendezett. A történet egy atomfizikusról szól, aki a tudományon keresztül mindennek az elméletét keresi, de miután beleesik a Nagy Hadronütköztető gépbe, tánc közben felfedezi a végtelen szerelmet. A projekt 11 nemzetközi elismerést nyert és a filmet világszerte bemutatták. A film előzetese fenn van a Yotube-on:

Bakonyi Lilla

Kiemelt kép: A CERN részecskegyorsítója, Peittro Battistoni