Hajas Katinka a BME Művészeti Rezidenciaprogram 2023-2024 évi pályázat egyik nyertese mesélt nekünk rezidenciaprogramokról, közös munkáról, kedvelt műfajairól és workshopjairól.
Jelentkezéskor mit találtál vonzónak a BME Művészeti Rezidenciaprogramjában?
Nagyon érdekesnek találtam a témákat, különösen azt, amire beadtam a jelentkezésemet. Én az Anyagtan, anyagszerkezet pályázati témát választottam. Megfogott, hogy a tudomány és művészet kapcsolatából valami új, eredeti jön létre. Motiváló volt természetesen az ösztöndíj is, és a lehetőség a közös munkára.
Úgy tudom, részt vettél már rezidenciaprogramokon Észtországban és Németországban is. Mik a tapasztalataid?
Igen, a rezidenciaprogramok, amelyeken eddig részt vettem, külföldön voltak, más kulturális közegben – Freisingben, Németországban és Észtországban. Az utóbbi programban színezett földszobrokat készítettem, amik az észt népi kultúra világnézetéből indultak ki. Németországban pedig egy installációt és egy videót hoztam létre. A BME rezidenciaprogramjának nagyon erős a tematikája, kiemelt a művészet és tudomány együttműködése. Ez a program számomra jobban hasonlít egy ösztöndíjra.
Miben különböznek és hasonlítanak ezek a programok?
Igazából intézményfüggő, hogy mit követelnek a különféle programokon. Amikor nézegetem a pályázati kiírásokat, kiderül, hogy valahol nagyon konkrét elképzelés van arról, hogy mit szeretnének a művésztől, de van, ahol meg alig van valami konkrétum, sokkal lazább kereteket adnak meg. Egyszóval intézménye válogatja.
A pályázati anyagodban az írtad, hogy a munkáid formálódása során folyamatos párbeszéd alakul ki az alapvető anyagi tulajdonságok, a belső gondolatok és az érzelmi tartalmak között, amelyek egymásra hatva alakítják a műtárgyat. Mi az, ami a jelen pillanatban foglalkoztat?
Most éppen egy installáción dolgozunk, aminek a részei mozogni fognak. Sok kérdés felmerült azzal kapcsolatban, hogy hogyan kivitelezhető ez technikailag. Kíváncsi vagyok a folyamatra, miként fog mindez realizálódni. Az installáció a bűntudat és a szégyen témakörével foglalkozik. Ennek a nyomasztó érzésnek feloldására tett kísérlet egy képi és anyagi megfogalmazás, aminek célja, hogy segítsen feldolgozni ezeket a nehéz érzéseket a vizuális élmény által. Ezen kívül az akvarellsorozatomat szeretném folytatni, amelynek a központi eleme a víz. A folyamat során a víz a képeken feloldja a festéket és így megváltoztatja az eredeti kompozíciót. Korábban már készült egy sorozat, ami inkább ábrázoló jellegű volt, az új munkákat formailag sokkal letisztultabbra tervezem.
Milyen a közös munka, hogy halad a kutatás és az alkotás?
Jól halad, ma kipróbáltuk, hogyan néznek ki az elképzelt installációs elemek 3D nyomtatóval kinyomtatva. Mivel mozogni fog, gépészekkel is egyeztetünk kell, mert gépészeti szempontból nagyon fontos az installáció végső súlya. Szóval vannak izgalmas részek.
Ezenkívül más tervem is van tavaszig. Szeretném használni a műhelyeket, van egy anyagszerkezet mikroszkopikus vizsgálatára alkalmas eszköz, amely most nagyon érdekel. Szintén fantasztikus az a gép, amely a szakító szilárdságot vizsgálja és nagy nyomást tud kifejteni az anyagra, ezzel is szeretnék kezdeni valamit. Érdekes, hogy laboratóriumi körülmények között milyen nagy nyomást tudnak elérni és ott ez egy természetes dolog. Amikor viszont ez kikerül a laboratóriumi kontextusból, nagyon extrémen tud kinézni. Képzeljük el, ha két különböző anyagot összepréselünk, mi lesz az eredmény, milyen lesz a forma? Ezzel szeretnék kísérletezni, mert nagyon izgatnak az ebben rejlő lehetőségek.
Hány emberrel dolgozol együtt jelenleg? Hogy néz ki a munkafolyamat?
Eddig egyelőre négyen dolgozunk, a témavezetőm, Dr. Halász György, és Takács Krisztián és Burai Balázs az Építőmérnöki Kar laborjából. Továbbá segíteni fog egy gépész az elektronikában. A konzultációk során megbeszéljük, hogy mi legyen a következő lépés, egyeztetünk, gondolkodunk, ötletelünk, mi hogyan lenne jó.
Sokféle műfajjal vegyíted a szobrászatot (fényképezés, építészet, mozgókép, festészet). Mi alapján választasz?
Ha van egy felvetés, egy gondolatkör, megpróbálok olyan közeget találni, amiben az leginkább működik. A videók és az akvarellek számomra finom belső mozgások kitükrözésére alkalmas műfajok, mivel már a készítés során is a legapróbb mozdulatok és rezdülések is sokat számítanak. Ezzel szemben az installációk esetében, amelyeknek elkészítése inkább szobrászi munka, már kicsit más az érzékenység, az anyagok alapvető tulajdonságai kerülnek középpontba.
Említetted a motivációs leveledben, hogy workshopjaidon a résztvevők belehelyezkedhetnek az éppen létrehozandó műtárgy gondolati, érzelmi és történeti hátterébe. Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Milyen tárgyak készülnek ilyenkor?
Két workshopom van, ami ezzel foglalkozik. Az egyik egy akvarellfestés, a másik pedig egy installációkészítés. Az installáció készítés során egy olyan tárgyat készítenek el az érdeklődők, mint a „Nem baj, ha látszik…” című alkotásom. Az elmúlt években bizonyos munkáimban a pszichoterápián szerzett tapasztalataimat és megéléseimet dolgoztam fel. Ez az installáció is ezzel foglalkozik. Az eredeti installációban nagyméretű, 240x6x6 cm-es fahasábokat üregeltem, vágtam, hasítottam. Az így létrejött negatív formákat kiöntöttem ólommal és eldolgoztam, ezek megváltoztatták az egész fának a természetes egyensúlyát. A hasábokat aztán súlypontjuknál fogva fellógattam. Az ólom miatt minden fának máshova került a természetes egyensúlya. Számomra ezek a súlyok olyan érzelmi lenyomatok a régmúltból, amik a személyiségünket nagyban meghatározzák. Az installáció arra a finom és érzékeny egyensúlyra hívja fel a figyelmet, ami az emberi kapcsolatainkban is jelen van.
A workshopokon abból a szempontból kötött a rendszer, hogy egy olyan alkotást hoznak létre az érdeklődők, mint a saját installációm egyik darabja. Abban van mozgásterük, hogy hogyan vágják, hasítják, fűrészelik a fát és öntik ki fémmel. Az a célom ezekkel a foglalkozásokkal, hogy a résztvevők olyan műtárgyakat hozzanak létre, amelyek a saját történetük, érzékelésük és érzéseik által íródtak és alakultak. Azoknak ajánlom a workshopokat, akik éreznek valamilyen élethelyzeti hasonlóságot, vagy belső indíttatást arra, hogy részesei legyenek egy ilyen alkotói munkának.
Bakos Szonja
képek forrása: Hajas Katinka
