Kaotikus érzékek – Demeter Nóra megnyitója

Boruzs Ádám kiállítását Demeter Nóra Ybl-díjas építész nyitotta meg a BME Q épületének aulájában 2022. december 8-án. Alább olvashatják a megnyitó szövegét.

Boruzs Ádám installációja a káosz vizuális megjelenítésére épül. Ma különösen aktuális annak kérdése, hogy valójában mi teremti meg a stabilitást, pontosabban, hol húzható meg az a finom határ, amely a stabilitás és a káosz közötti húzódik.  A kiállítás a fizikának, valamint a matematikában ismert kaotikus mozgásnak az elveire épül, amit ingákkal szoktak szemléltetni.

A felvetés komplexitását – a mozgás és a káosz összefüggését – egy inga lengése és az így létrejött vizuális “lenyomat” hozza létre. Ahhoz, hogy megértsük azt a világot, amelyet Boruzs Ádám teremtett számunkra, meg kell értenünk azokat az elemeket, amelyekkel bennünket, nézőket “destabilizál”. Az elemek önmagukban egyszerűek, ám érzéki hatásuk annál összetettebb.

KAPU

A kiállítás „terébe” egy kapun keresztül lépünk be. Ez egy jelképes kapu, helyesebben egy keret, amely megteremti a kiállítás léptékét és ezen belül a saját arányérzetünket is.  Ez a kapu egyszersmind az egész installáció tektonikus alapja is. Ez pozícionálja szerkezetileg a térben az ingát. A keret valamivel nagyobb, mint az emberi test, így az inga mozgása a test analógiáját kínálja, a saját mozgásunkat sugallva.

INGA

A kiállítás fő eleme valójában az inga. Mivel mozgást és dinamikát generál, végső soron káoszt is teremt.  Az inga használata a mozgást egy látvánnyal interpolálja, illetve attól függően, hogy milyen gyors a mozgás, különböző színeket hoz létre. Az inga mozgása bennem a hang képzetét is felkelti. Azt, hogy a mozgás ritmikus hangot hoz létre, jól példázza ritmikus Ligeti György 1963-as Poeme Symphonique for 100 Metronomes című kompozíciója. Ligeti e műben száz metronóm által generált ritmikai káoszt hoz létre; a metronómok egyszerre indulnak el, de az idő előrehaladtával az egymástól eltérő mozgásuk és ütemeik a kaotikus harmónia érzetét keltik. Pár évvel e darab keletkezése után Steve Reich 1968-ban komponálta a Pendulum Music-ot, ahol a felfüggesztett mikrofonok – ingaként működve – oda-vissza lengésükkel aktív hangokat adnak. A mozgás és annak akusztikus átalakulása során ismét a hang, a ritmus és az idő érzékelése fonódik össze. Az itt mellettem lévő ingát nézve, amint a hullámzó ritmus változik, óhatatlanul beleképzelem a hangot is.

SZÍN

A mozgás ritmusa mellett a színkörben is megtapasztaljuk a változó, plasztikus hatást. Ahogyan az inga ritmikus varázsa “elkábít” minket, ugyanúgy a színek hatása is magával ragad bennünket. A színek érzéki hatásának talán legnagyobb tudósa a svájci festő Johannes Itten volt, aki azt mondta: “A színek hatását az intuíció irányítja”. Elmélete szerint a színek kombinációja vagy egymás mellé helyezése különböző érzelmi hatásokat kelt. Az installációban megjelenő színek a mozgás, az idő és a tér összefüggő eredményeként jönnek létre. Mégis minden egyes létrehozott eredmény egyedi – egy adott pillanat függvénye, amely egyszersmind a mozgást rögzíti is. A térbeli mozgás színekre történő lefordítása segít nekünk az adott időt megtapasztalni. Részesei vagyunk egy áramlásnak, egy mozgásnak, amelyet mi aktiválunk.

LÁTÁS

A mozgás dinamikus lenyomatát egy lencsén, egy kamerán keresztül látjuk. Az inga belsejében lévő kamera, amely a képet létrehozza, a mi látásunkkal lesz egynemű. A saját szemünk figyeli kívülről az inga mozgását, és ezzel párhuzamosan a belső inga kameráját. Ennyiben kettős látásunk lesz. Agyunknak ezt a két mozgást kell ütköztetnie egymással, és megfejtenie a jelentését, a változásokat.

KÁOSZ

A legérdekesebb eleme ennek az installációnak az, hogy milyen összetett módon hat az érzékszerveinkre. Elbizonytalanít bennünket, miközben a kontextus egyszerű, könnyen befogadható. De még fontosabb, hogy azáltal, hogy aktiváljuk a mozgást, mi magunk generáljuk a saját destabilizációnkat. A kérdés az, hogy más módon is képesek vagyunk-e saját stabilitásunkat megteremteni. A stabilitás és a rend összefüggései különböző színekből származtathatók-e? Vagy azt a következtetést kell levonnunk, hogy a stabilitás csak akkor jön létre, amikor az inga megáll, és már nem érzékelünk mozgást? Csak akkor térhetünk vissza az általunk teremtett káoszból, ha kivonjuk magunkat a kontextusából? Mi vagyunk saját pusztulásunk generátorai és okozói?

Mindezen egzisztenciális gondolatok mellett, mint tervező, nagyra értékelem ennek az installációnak a technikai kivitelezését és szépségét. A keret, az inga és a kivetített képernyő egyszerűsége, megmunkált szépsége nyugalmat áraszt.

Mivel mindezt a Műszaki Egyetem tudományos tereiben mondom el, inspirálónak tartom, hogy létrejött egy ilyen „kísérlet”. A művészet és a tudomány párbeszéde ez. Ez a párbeszéd a Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszéken, illetve a Hidrodinamikai Rendszerek Tanszéken ösztönzően hat a gondolkodásra, megnyitja a látás komplex tereit. Abban a kaotikus világban, amelyben élünk, a tudás és az alkotás közötti szinergiáitól várhatjuk a stabilitást. Dicséret illeti azokat, akik ezt a programot kezdeményezték, és Boruzs Ádámot támogatták a törekvésében.

Ezekkel a gondolatokkal megnyitom a kiállítást.

fotó: Víg Johanna, BME