Technológiai innováció a kinetikus szobrászatban

Egy kiállítóteremben sétálva megszokhattuk azt, hogy mi, mint szemlélődők mozgunk az alkotások körül. Azonban van egy olyan művészeti ág, ami a mozgás és a dinamika ötvözésével életre kelti a szemünk láttára a szobrokat: ez a kinetikus szobrászat.

A kinetikus szobrászat olyan művészeti irányzat, amely mozgásra, dinamikára és időbeli változásokra építve alkot szobrokat vagy installációkat. Ahhoz, hogy a szobrokat mozgatni tudják, a művészek gyakran alkalmaznak motorokat, elektromosságot, mágnesességet, vagy természetes energiát, például szelet vagy napenergiát. Tudatosan először a 20. században jelent meg, a II. világháborút követő neoavantgárd művészeti irányzat egyik formájaként. Az 1950-es évek elején kezdődő ipari technológiai fejlődés sok művészt arra ösztönzött, hogy az ezzel járó változásokra az alkotásaikkal reflektáljanak. A művészeti ág megalapozója, akinek a nevéhez fűződik a kinetikus szobrászat elterjedése is fűződik, Alexander Calder volt. Calder művészete az absztrakció és a kinetikus művészet határán mozog. Mobiles című munkái olyan könnyű anyagokból készült, lógó szobrok, amiket a levegőáramlatok tartanak folyamatos mozgásban. Ezeknek a műveknek egy része felhívja a figyelmet a térbeli és időbeli dimenziók közötti kapcsolatra, valamint a dinamika fontosságára a művészetben.

 Alexander Calder: Mobiles, Tate Gallery, London, 1962

A technológia fejlődésével a kinetikus szobrászat rendre új területeket hódított meg. Az 1950-es években kezdett elterjedni az elektromosság a kinetikus művészetben. Az elektromosság bevezetése korszakalkotó változás volt az emberiség történelmében, ahogyan a kinetikus művészetben is. Ebben az időszakban a szobrokat az emberek tudományba és fejlődésbe vetett hite inspirálta. A kor egyik kiemelkedő és meghatározó művésze Nicolas Schöffer volt, egy kalocsai születésű francia képzőművész, akit a kibernetikus szobrászat atyjaként is emlegetnek. A kibernetika az automatikus irányítás és szabályozás tudománya, ami természetéből adódóan gyakran kéz a kézben jár a kinetikával. Schöffer munkássága egyedi módon kombinálta a modern technológiát és az avantgárd művészetet. Különösen a világító, mozgó installációi tették híressé, amik gyakran a környezetükben történő változásokra is reagáltak. Schöffer egyik leghíresebb installációsorozata a Chronos szoborsorozat. Az installációk különlegessége, hogy mindegyikük érzékelőkkel van ellátva, amelyek különböző módokon reagálnak a környezeti változásokra. A Chronos 8 például egy magas, rozsdamentes acél torony, ami 1982 óta Kalocsán található. A torony tetején érzékelők és hozzájuk kapcsolódó reflektorok találhatók, amik érzékelik a város zajait. Minél hangosabb a hanghatás, a reflektorok annál intenzívebben világítanak és kialszanak, amikor a város csendes.

Nicholas Schöffer: Chronos-8, Kalocsa, 2019.

Az 1990-es évektől kezdve, az interaktív technológiák térnyerésével, egyre több művész kezdett el érzékelőket és számítógépes vezérlést használni a kinetikus szobrászatban. Ez lehetővé tette, hogy a nézők részt vehessenek az alkotások mozgásának irányításában vagy más módon befolyásolhassák azokat. Rebecca Horn, német művész, az 1990-es években kezdődő kinetikus művészeti hullám egyik alkotója volt. Horn munkái sokszor ötvözik a mechanikus és az organikus elemeket, különös figyelmet szentelve az emberi test és a gépek közötti kapcsolatnak. Az alkotásai gyakran kifejezik az idő múlását és az emberi létezés ideiglenességét. A Tower of the Nameless című installációja egy Bécsi ház padlójától egészen a plafonjáig érő alkotás, ami létrákból és mechanikusan önmagukon játszó hegedűkből áll. A hegedűk motorok és vonók segítségével adnak ki dallamtalan, magas hangokat, ami a Jugoszláv háború áldozatainak sikolyait szimbolizálja.

Rebecca Horn: Turm der Namenlosen, Galerie Thomas Schulte, Wien 1994.

Manapság a művészeti ág a digitális technológiák és a fenntarthatóság irányába halad. A kinetikus művek gyakran nagy mennyiségű energiafelhasználással járnak, azonban művészeknek és tervezőknek ma már rengeteg lehetősége van arra, hogy kreatív módon csökkentsék az installációk energiafogyasztását. Tomás Saraceno argentin származású művész, aki világszerte elismert a lenyűgöző, környezetbarát installációiért és műalkotásaiért. Munkássága a szobrászat, az építészet, a tudomány és a társadalom közötti kapcsolatokat kutatja, miközben az ökológiai fenntarthatóság és a közösségi részvétel fontosságára hívja fel a figyelmet. A művész alkotásai ezért környezetbarát és újrahasznosítható anyagokból készülnek. Cloud Cities című alkotása hőlégballon szerű szobrok összességéből áll, amelyek lebegő városokat, házakat és kerteket ábrázolnak. Saraceno olyan különleges projekteken is dolgozik, mint a Becoming Aerosolar, ami a tervek alapján egy űrbe emelkedő hőlégballonra rögzített kinetikus szobor lesz. Ez az installáció a környezetvédelmi üzenetek mellett arra is utal, hogy miként lehet a napenergiát és a szélenergiát kihasználva fenntarthatóan repülni, akár az atmoszféránkon kívülre is.

Tomás Saraceno: Cloud Cities, Museum Für Gegenwart, Berlin, 2011.

A kinetikus szobrászat olyan művészeti ág, amely arra ösztönzi az alkotókat, hogy a kor adta technológia vívmányokat a lehető leginnovatívabb módon alkalmazzák a művészetükben. Ezeken a szobrokon keresztül olyan üzeneteket fogalmazhatnak meg, amelyek nem csak a technológiai fejlődés előnyeire, de a veszélyeire is felhívják a figyelmünket. Nekünk, a befogadóknak az a dolgunk, hogy elgondolkozzunk ezeken az üzeneteken, miközben csodáljuk az innovatív alkotásokat.

Barta Alexa
Kiemelt kép: Thoughtco.com