Tengerre fel! – Rezidenciaprogramok óceán- és tengerkutató hajókon

A tengeri úttal egybekötött kutatás és alkotás, amelyet több kontinens több kutatóintézete is kínál a művészek számára, kivételesen izgalmas, vonzó lehetőségnek tűnik. Egy ilyen út igazi egzotikus lehetőség: kiszakadást jelent a hétköznapokból, új szemszögből enged rápillantani a világra, és rendkívül intenzív együttműködést tesz lehetővé tudósok és művészek között. A hajózásra már önmagában is a kaland, a felfedezés, az önismeretszerzés vagy akár az élet metaforájaként szoktunk gondolni, és ha fedélzeten töltött idő a természet és a kutatási módszerek mélyebb megismerését is lehetővé teszi, akkor páratlan élményt jelent.

A programok meghirdetői legtöbbször azt fogalmazzák meg, hogy a művészeti rezidenciaprogramok, amelyek során a művészek marinológiai és oceanográfiai kutatásokba kapcsolódnak be, és kutatóhajókon töltenek rövidebb-hosszabb időszakot, majd a saját eszközeikkel tárják a közönség elé a tapasztalataikat – a biodiverzitás megóvását szolgálhatják, azaz egyfajta felvilágosító, figyelemfelhívó szerepet tulajdonítanak tudós és művész együttműködésének. Ami persze nem zárja ki, hogy a művészek sokkal gazdagabb jelentéshálóba építsék be a kutatás megismerése során szerzett tudást és tapasztalatokat.

Taloi Havini installációja a velencei San Lorenzo templomból kialakított kiállítótérben. Fotó: gerdastudio, artforum.com

Az egyik legnagyobb hírnévre szert tevő ilyen alkotás Taloi Havini pápua új-guinea-i származású képzőművész Answer to the Call (Válasz a hívásra) című helyspecifikus hanginstallációja volt, amelyet a Velencei Biennálén mutatott be 2021-ben. Havini a kaliforniai Schmidt Ocean Institute rezidense volt, az intézet Falkor nevű hajójának fedélzetén csatlakozott a tengerkutatókhoz, akik megismertették vele a legmodernebb hangtérképező technológiát, amelyet az óceán fenekének letapogatására használnak. A művész a tengermélyi hangokat kombinálta össze a hangokkal való információátadás tradicionális módjaival: Pápua Új-Guinea természeti hangjaival és hangszereivel egy monumentális installációban, az egykori San Lorenzo templom kiállítóterében. A Ben Hakalitz zeneszerzővel közösen alkotott hanginstalláció különös, gazdag kulturális asszociációkat keltő, meditatív élményt nyújtott a látogatónak.

Havini a Falkor irányítóközpontjában. © Schmidt Ocean Institute, seismamag.com

A francia Tara Océan Foundation rezidenciaprogramja során öt expedíció közül választhatnak a pályázó művészek. Az alapítvány egyedülálló vitorláshajója különböző fókuszú kutatásokat hajt végre különböző tengereken: a legénység az egyik, 18 hónapos expedíció során például az Északi-sark közeli jéghegyekben zajló folyamatokat vizsgálja, máskor a biodiverzitás fenntartásának, a műanyagszennyezésnek vagy a koralltelepek élővilágának különböző aspektusait tárja fel.

A Mezal Artist-at-Sea rezidenciaprogram során a művészek az oregoni Állami Egyetem zooplankton-kutatást végző tudósaival dolgoznak együtt. Miközben a kutatóhajókon vendégeskednek, megismerik a kutatók munkáját, a segítségükkel megvizsgálják a frissen vett mintákat, majd az út végeztével az innovatív művészeti projektjeiről ismert Sitka Center for Art and Ecologyban vendégeskednek hetekig, és itt készítik el a hajóútra reflektáló munkáikat. A műveket egyéni kiállításokon, előadásokon ismertetik meg a közönséggel. 2019-ben négy korábbi rezidens művésznek közös kiállítást rendeztek Marina Food Webs: From Drifters to Swimmers (A tengeri élelem hálózatai: Az lebegőktől az úszókig) címmel. Túl azon, hogy a művészek a saját eszközeikkel tudatosítják a közönségben a fajok és életformák fennmaradásának fontosságát, a honlap tanúsága szerint a program tágabb célkitűzése az is, hogy a művészek segítsenek megérteni, hogyan működik a tudomány és hogyan gondolkodnak a tudósok, amikor adatokat gyűjtenek? Milyen szerepet játszik az emberi tényező a kutatásban és a megfigyelések értelmezésében? Hogyan figyeljük meg, méricskéljük és értelmezzük a természet világát?

Rebecca Welti egyik óceán inspirálta munkája. www.rebeccawelti.com

rezidensblog

Kiemelt kép: Mudassir Ali, pexel.com, további források: https://www.wallpaper.com/art/taloi-havini-ocean-space-exhibition-venice, https://www.artforum.com/print/reviews/202106/taloi-havini-85827