A rezidenciaprogram zsűrijének elnökét, Kicsiny Balázs képzőművészt, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyetemi tanárát a különböző tudásterületek kapcsolatáról kérdeztük saját művészetében és a művészeti oktatásban.
Éppen kiállítás-berendezésről érkezik és ma még egy megnyitót is tart. Ilyenek a mindennapjai?
Azért nem, ez inkább csak az év vége miatt alakult így. A Képzőművészeti Egyetem doktori iskolájának most lesz egy nagy kiállítása a Fészek Művészklubban, ennek a rendezésében kell majd szerepet vállalnom. Tehát ez az év végével van összefüggésben, ilyenkor nagyon sok kiállítás van. És persze a vírushelyzet miatt is elmaradtak események, ezért van ennyire egymás hegyén-hátán ez a sok program.
Számos díjban, elismerésben részesült, külföldön is nyíltak kiállításai. Hol tart most? Milyen szerepet tölt be karrierjében az, hogy a BME Művészeti Rezidenciaprogram zsűrielnöke?
Az elnöki posztok bármennyire is megtisztelőek, nem hiszem, hogy ezek viszik előre az ember karrierjét. Válasszuk ketté a művészeti és az oktatási karriert. Az oktatás szempontjából nagyon fontosnak tartom a művészeti és a tudományos kutatás párbeszédét, régóta keressük a doktori művészeti képzésünkben a kapcsolatot más tudományterületekkel és más felsőoktatási intézményekkel.
Mintegy harminc éves életművét mutatta be Időhúzás című önálló kiállításán. Melyek a legmeghatározóbb tárlatai, munkái?
Természetesen az egyik legmeghatározóbb kiállításom a Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonjában megrendezett Navigációs kísérlet volt még 2005-ben. Közel tíz évig Londonban éltem, így több helyi intézménnyel dolgoztam együtt – volt kiállításom a winchesteri katedrálisban (Munkavégzés folyamatban I.) és a Museum of Londonban (Tűzre várva) is. Amerikában, a Saint Louis-i Kempert Art Museumban megrendezett kiállításom (Killing Time) is egy fontos állomás volt a szakmai előremenetelemben.
Milyennek látja a két győztes pályázó, Kocsi Olga és Boruzs Ádám munkásságát?
Nagyon meggyőzőnek! Azon szempontok közül, amelyek meghatározták a győztes pályázatok kiválasztását, a legfontosabb a hiteles alkotói tevékenység és az volt, hogy a megpályázott tudományterületnek legyen nyoma a művészek munkásságában. Hogy legyenek olyan tematikus vagy műfaji elemek, amik bizonyítják, hogy ez az együttműködés gyümölcsöző lesz.
Mit vár a leginkább a programtól?
Abban reménykedem, hogy egy olyan együttműködés jön létre, amelyben a Műegyetem kutatói és a képzőművészet képviselői is megtalálják a helyüket. Hogy egy kiegyensúlyozott, minden szempontból egymásra ható kutatás és végül alkotás jön létre. Nagyon örültem, hogy ilyen sokan pályáztak, ez nagyon fontos.
A tudomány és a művészet összefonódása az Ön munkásságában mennyire köszön vissza?
Én inkább a bölcsészettudományokban vagyok otthon. A kiállításaimat általában megelőzi egy elég komoly kutatás: főleg a történelmi és a politikai háttér érdekel egy-egy intézmény esetében. Nem pedig az, hogy az alkotásaimat egyszerűen csak odavigyem és kirakjam. Ez a gyakorlat számomra már a 90-es évek első felétől meghatározó volt. Mind Magyarországon, mind a nemzetközi kiállításokon.
Hazánkban még igencsak gyerekcipőben járnak az ilyenféle rezidenciaprogramok. Látja a hosszú távú potenciált itt, a BME-n?
Természetesen. Ez létkérdés mind a két terület számára. Ebből mindkét fél profitál: a művészeti és a tudományos kutatás két olyan terület, ahol kölcsönösen fontos az átjárás. A kutatói és a művészi magatartások és szerepek teljesen eltérőek, ugyanakkor egymástól rengeteget tanulhatunk.
Vasvári Magor
A kiemelt kép forrása: mancs.hu, a többié Kicsiny Balázs honlapja: balazskicsiny.com
Comments are closed.