Kreativitás és praxis: miben áll a művészeti és a tudományos munka alkotó jellege, és hogyan segíti vagy gátolja ezt az intézményrendszer? A hard science-től kezdve a lélektanon át a művészet számos vonaláig megannyi látásmód és vélemény találkozhatott a Kaotikus érzékek című kiállítást megelőző kerekasztal során.
Kerekasztal-beszélgetést szervezett december 8-án a BME Művészeti Rezidenciaprogram. Gács Anna moderálása mellett ült egy asztalhoz Kicsiny Balázs képzőművész, Ágoston Dorottya PhD-hallgató és témavezető, Kocsi Olga rezidens művész, Héjj Andreas evolúciós pszichológus, Bárány Tibor filozófus-irodalmár és Samu Krisztián mérnök, témavezető. A jelenlévők szerteágazó szakmai háttere garantálta a téma gazdagságát.
Mit is kezdünk a kreativitás fogalmával? – hangzott el az első kérdés. Héjj Andreas a zseniesztétika és a kreativitás mint mindennapos jelenség skáláját mutatta be. Maga a szó is szorosan függ a történelmi kontextustól – kezdte gondolatait. Az ókori görög elképzelés még istentől kapott ajándékként értelmezi a kreativitást. A modern pszichológia azonban azt vallja, hogy a kreativitásból fakadó flow-élmény mindenkié, és érdemes is rá törekedni. E két véglet közt kell értelmezni a kreativitást – összegzett a pszichológus.
A kritikai álláspontot várja el a filozófiától a kreativitás értelmezése – folytatta Bárány Tibor. Nincs igazán ihlet, munka van, amihez megfelelő intézményi rendszer is kell. Ha a munka jól folyik, akkor jöhet el a flow-élmény. Bölcsészként olvasunk és írunk, de ennek a munkának is van módszertana – csatlakozott Gács Anna. A gondolatmenet vagy a nyelv szépsége, a struktura a távoli összefüggések felfedezése jelentheti ilyenkor a kreativitást.
Kicsiny Balázs szerint a kreativitásnak fontos eleme az érdekes új megtalálása , olyan szemléletmódok, kérdések felvetése, amelyeket nem szokás vagy nem illik feltenni.
Hogy mit mondd erre a természettudomány? Dolgozni kell – vallotta Samu Krisztián. Például az ember reggel nyolctól előadás tart, és utána tanár és diák is továbbgondolja az elhangzottakat, kisebb csoportokban, akár egy kellemes séta alkalmával az egyetem kertjében. Ilyenkor az oktató is ki tud pillantani a buborékjából, és a hallgatók is elmélyedhetnek az adott területen. Itt tud belépni a nem tervezett kreativitás a tudatos munkába. Másokkal kommunikálni, az mindig rávilágít valamire – értett egyet Ágoston Dorottya.
Igaz-e az a mítosz, hogy míg a műszaki kutatások szigorúbb, addig a művészeti projektek szabadabb keretek közt működnek? – merült fel a következő kérdés. Kicsiny Balász emlékeztetett, hogy a doktori munka szabályrendszere már ugyanúgy megköveteli a szigorúbb kereteket. Nem elhanyagolható az a jelenség sem, amikor egy kutatás zsákutcába fut. Az ebből való kiút megtalálása, az már maga a kreativitás. Bárány Tibor szerint a már meglévő konvenciók izgalmas felhasználása tartogatja a legtöbb lehetőséget ahhoz, hogy humán területen alkossunk.
De vajon összefér-e a projektlogika és az előbb említett zsákutcába kerülés lehetősége? Egy projekt ugyanis részeredményeket vár el, kapcsolódási pontokat kíván ezek közt és eredményes produkciót követel meg. Bárány Tibor úgy vázolta fel a helyzetet, hogy az alapkutatás (és a bölcsészmunka jellemzően az) természetesen elindulhat rossz irányba, ennek a felismerése is fontos eredmény. A tudományos projektekkel pedig az a baj, hogy általában csak az alapműködésre tudnak pályázni, elszámolhatósága így egészen szűk keretek közt mozog csak. Amikor művész és tudós kooperál, ott pont üti egymást ez a két veszélyforrás – tette hozzá Samu Krisztián.
Az intézményes feltételek szerepéről folyt tovább a diskurzus. Az akadémikus alapokból való kilépés, és az a jelenség, hogy a művész „újat” akar mutatni, főleg azért van, mert a konzervatív képzés eszközei elavultak – kezdte Kicsiny Balázs. Kocsi Olga ehhez annyit fűzött hozzá, hogy a jó művészet az, amit meg lehet magyarázni. Tehát a konzervatív alapokra szükség van, viszont a kreativitás minden téren valami újat hivatott mutatni, a megérthetőség ugyan olyan fontos, mint az „új” kutatása, bemutatása.
Amiben egyetértés született a beszélgetés végén, az az oktatás fontossága az egész kérdésben. Héjj Andreas az angol collage-rendszert méltatta, ahol különböző, a saját területükön nagytudású emberek találkozhatnak. Megjegyezte, a rezidenciaprogram leírásában nagyon tetszett neki, hogy művész és tudós egyenlő felekként dolgoznak dacára annak, hogy társadalmi megbecsülésük széles körben azért különböző. Samu Krisztián egyetértett, és hozzá tette: a színvonalas magasművészet és tudományos kutatás közös előfeltétele, hogy az egyetemi hallgatók megfelelő képzettséggel és műveltséggel kerüljenek a felsőoktatásba. A művek és a tudományos eredmények elmagyarázása mindkét féltől megkívánja az edukáltságot és a kellő műveltséget.
A beszélgetés talán legfőbb tanulsága az, hogy a kreatív és a tudományos területek egymás felé való nyitottsága gyümölcsöző projekteket eredményezhet. Az oktatásnak pedig hatalmas szerepe van abban, hogy a művészeti és a műszaki kutatások megmagyarázhatóak legyenek. Hogy mind az alkotó, mind a közönség motivált legyen az új ismeretek és műalkotások megszületésére és befogadására.
Vasvári Magor
