Művészet és új technológia kapcsolatáról tartott kerekasztal-beszélgetést a BME Művészeti Rezidenciaprogram. A márciusi zárókiállítás előtt a Műegyetem központi épületének Látogatóközpontjában ültek össze a kortárs művészet kutatói és alkotói.
A beszélgetés résztvevői a művészet és technológia közti aktuális ütközési és találkozási pontokról beszélgettek: arról, hogy milyen kortárs kapcsolódási pontokat, milyen új irányokat, jelenségeket látnak, és ezek mennyire nyűgözik le őket, vagy épp ellenkezőleg: mennyire szkeptikusak velük kapcsolatban.
A meghívottak szakmai háttere biztosíték volt a téma széleskörű vizsgálatára: a képzőművészetek, a színház, a zene, az informatika, az NFT, a VR és a mesterséges intelligencia is mind szóba került. Így került egy asztalhoz Bakk Ágnes Karolina, a MOME Innovációs Központjának immerzívmédia-kutatója, narratív designer, a Zip-Scene Konferencia alapítója és a Vektor VR társ-kurátora, Csiszár Mátyás kreatív technologista, művész, kurátor, szakíró, a MeetLab kreatív műhely alapítója és művészeti vezetője, Prof. Dr. Kacsuk Péter professzor emeritus, informatikus tudományos kutató, műgyűjtő, az MTA SZTAKI tudományos tanácsadója és a Párhuzamos és Elosztott Rendszerek Kutatólaboratórium vezetője, Dr. Nagy Edina esztéta, kortárs művészeti író és oktató, az ELTE BTK Esztétika Tanszékének adjunktusa, a Képzőművészeti Egyetem oktatója, valamint Dr. Szigetvári Andrea zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, az elektroakusztikus zeneszerzés és a számítógépes zene oktatója. A beszélgetés moderátora Fiáth Heni designkultúra-kutató, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének oktatója, a MOME doktorjelöltje volt.
A bemutatkozást Csiszár Mátyás kezdte, s leginkább a MeetLab céljairól beszélt. Ez a műhely a kulturális szektor művészeit segíti a technológiával való találkozásban, valamint pályázatok révén városi játékokat és aktivitásokat próbál életre kelteni, s ezáltal a technológia és az urbanisztika kapcsolatát bemutatni és kutatni.
Kacsuk Péter műgyűjtő, a Műgyűjtők Klubja társalapítója folytatta a bemutatkozást, majd Bakk Ágnes Karolina következett, aki új technológiai eszközökkel foglalkozik – ilyen az augmentált valóság (AR), a virtuális valóság (VR) vagy az úgynevezett Extented Reality.
Szigetvári Andrea legutóbbi projektje egy beálló görbe szonifikálása volt. Így tulajdonképpen a görbe koordinátáinak adatait játszatta le egy önműködő minizongorán, ezzel szemléltetve a számítástechnika és a zene közti kapcsolatok adta lehetőségeket. Nagy Edina pedig éppen egy nemzetközi projekten dolgozik, ami művészet és kutatás kapcsolatáról szól.
A beszélgetés során minden résztvevő bemutatott egy modern alkotást vagy projektet, ami nagy hatással volt rá. Csiszár Mátyás először a Kritikai Mérnökség Kiáltványát mutatta be, amelyben a művész-szerzők, Julian Oliver, Danja Vasiliev és Gordan Savičić a mérnöki technológia fejlődésére vonatkozó folyamatos kritikai reflexió fontosságára hívta fel a figyelmet 2011-ben. Majd bemutatta egyikük, Oliver Harvest (Aratás) című, ebben a szellemben fogant installációját, egy szélturbinát, ami kriptovalutát termel, és ezt a bevételt a klímaváltozás elleni küzdelemre lehet fordítani. Hogy miért lehet ez érdekes? „Azokról az infrastruktúrákról beszél, amik nagyon erősen befolyásolják világunkat: kriptovaluták, klímaváltozás és egy művész felelőssége abban, hogy ebben változás lehessen” – fejtette ki.
Kacsuk Péter, aki NFT (Non-fungible Token) műalkotásokat is gyűjt, nemcsak hagyományosakat, a nagyhatású, új technológiát használó művészeti projektek és művek egyik példájáként Beeple (Mike Winkelmann) Everydays: the First 5000 Days című munkáját mutatta be. A művész ötezer napon keresztül legyártott egy-egy NFT-t, majd ezeket egybeszerkesztette, s ez a nagy kép több mint 69 millió dollárért kelt el a Christie’s aukcióján, amivel Beeple a világ egyik legdrágábban eladott alkotásának alkotója lett.
A kibontakozó vitában Csiszár Mátyás arról beszélt, hogy az NFT korában radikálisan újra kell gondolni a művészet finanszírozásának intézményi hátterét, illetve hogy kétséges, hogy az NFT-hype mennyi ideig tart ki. Kacsuk Péter azt emelte ki, hogy bár kétségkívül vitatott új művészeti szereplőről van szó, az NFT nagy előnyt is jelenthet a művészek számára: globalizálja a színrelépésüket, illetve egycsapásra megoldja a művek eladásához kapcsolódó jutalék kérdését és a hamisítás problémáját. Nagy Edina arra hívta fel a figyelmet, hogy az NFT lehetősége ugyanúgy egyenlőtlenségeket is teremt, mint a művészeti karrier és piac hagyományos formái, hiszen speciális tudásra és technikai apparátusra van szükség hozzá.
Szigetvári Andrea egy zenei produkciót mutatott be. Ebben az előadásban egy táncos hátán sebességérzékelők működtetik a hangszereket. „Mekkora az a réteg, aki nyitott erre a fajta zeneszerzésre, esetleg bevonható akár a nagyközönség is?” – kérdezte Fiáth Heni. Szigetvári Andera szerint a hang másképp hat az érzelmekre, ami nem szokásos, az ijesztően hat. Így az ilyen fajta technológiai hátterű zenei produkciók esetében is fennáll az a rizikó, hogy ami szokatlan, az elriasztja a közönséget, de vannak példák nagy közönséget megszólítani képes, új technológián alapuló alkotásokra is. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a fiatal generációk a zene élményével – a hallgatással ugyanúgy, mint az alkotással – gyakran már nem hagyományos hangszereken, hanem digitális eszközökön keresztül találkoznak.
Bakk Ágnes a Karen nevű applikációt mutatta be. Ez a Nagy-Britanniában fejlesztett alkalmazás a mesterséges intelligenciát használja arra, hogy egy robot-coach kísérje a felhasználót. Az app egyfelől lélektani támogatást nyújthat, ugyanakkor a felhasználóról gyűjtött információk alapján arra is figyelmeztet, mennyire vagyunk befolyásolhatóak, mennyire vigyázunk az adatainkra. Egyszerre használja és kritizálja a mesterséges intelligencia lehetőségeit.
Nagy Edina egy olyan művészeti projektről beszélt, amely folyamatosan kérdőre vonja a tudományos kutatást és a technológiai fejlesztést. Armin Linke német képzőművész a klimaváltozás ellen harcoló intézményekkel együttműködve évek óta dokumentálja a klímaváltozást érintő ipari, politikai, gazdasági és tudományos fejleményeket. Kiállításokat, dokumentumfilmeket is felölelő programja egy oknyomozó újságíró eszközeivel tárja fel és egy művész eszközeivel rögzíti és tárja a közönség elé ezeknek a területeknek az összefüggéseit. Munkájának a hagyományos művészeten túli következményei is vannak: például a mélytengeri fémbányászat felülvizsgálatát idézte elő.
Zárszónak is tökéletes volt ez a példa, amely rámutatott, hogy a tudományos és technológiai fejlődés és a művészet viszonyában nagyon fontos az a kritikai attitűd is, amivel az utóbbi közelíthet az előbbihez.
Vasvári Magor
Comments are closed.