A természettudományok líraisága – interjú Boruzs Ádámmal

Boruzs Ádámot a programmal kapcsolatos elvárásairól és megérzéseiről kérdeztük. Számára a legnagyobb kihívás az lesz, hogy rezidens-munkássága alatt egyesítse az áramlások szépsége: a flow élmény és a műszaki színtan témáját. Ahogyan a laboratóriumi magatartás és a líraiság is kompatibilis, szerinte a két téma is működhet együtt.

Mi az, ami a leginkább lelkesít a rezidenciaprogrammal kapcsolatban?

Alapvetően az együttműködés által létrejövő kapcsolatokat és tudástárat várom. A témavezetőim teljesen más területen dolgoznak, de elméleti síkon és az érdeklődés terén is vannak áthallások a két irányvonal között. Úgy gondolom, hogy ezért lesz gyümölcsöző ez a program. Azon túl, hogy tapasztalatot, további tudást és kapcsolatokat szerzek, művészként is tudok fejlődni.

Két témával is foglalkozol. Ez a gyakorlatban mit jelent? Párhuzamosan két munkát fogsz létrehozni vagy egy munkában egyesíted a két témát?

Jelenleg egyre inkább azt gondolom, hogy a két téma működni tud majd egy egyesített munkában. Ez folyamatában fog eldőlni, bőven vannak változók az egyenletben. Bár nem tartom kizártnak a két külön munkát sem, számomra nagyobb kihívás lenne egyesíteni a kettőt. Talán a koherencia szintjén okozhat nehézséget ez, azonban én már most látok formai és tartalmi kapcsolatokat a kettő között.

Láttuk, hogy van már tapasztalatod művészek és kutatók közötti együttműködésben, például a Junior Master of Light programnak köszönhetően. Mit tanultál ott és mi az, amit művészként ebben a programban hasznosítani tudsz?

Magyarként egyedül voltam kint Németországban 2017-ben. Elnyertem egy pályázatot, ami lehetővé tette, hogy egy világítástechnológiai workshop során belsőépítészekkel és mérnökökkel dolgozzam együtt. Komoly benyomást tett rám, hogy a művészek és a mérnökök egyaránt nagyon rugalmasak voltak. Ott is egy holisztikus munkafolyamatnak voltam a része, és sok mindent megtanultam. Nagy hangsúlyt helyeztem az ismerkedésre, van olyan művész, akivel a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

Vegyipari szakközépiskolában tanultál. Emlékszel esetleg, hogy mikor fedezted fel a kémiai folyamatok és a művészetek közötti kapcsolatot? És egyáltalán, hogy alakult, hogy nem vegyész, hanem művész lett belőled?

Azért jelentkeztem a vegyipariba, mert természettudományos pályára készültem, azonban az ott eltöltött éveimben rátaláltam az irodalomra és a zenére. Negyedévben lett rajzórám, és az akkori tanárnőm és egy gyerekkori barátomnak az édesapja, aki gitáros és festőművész, nagy hatással volt rám. Érettségi után még nem tartottam kizártnak, hogy a zenével foglalkozzam a későbbiekben. Emellett gondolkoztam a geológia szakon is. Az, hogy a képzőművészet vonz leginkább, az egyetem harmadévében fogalmazódott meg bennem. Már előtte is foglalkoztam a fénnyel, a különböző természetes és mesterséges fényeknek az összhangzatával. Harmadévesen egy olyan munkán dolgoztam, ami az elektronok mozgásrendszerével foglalkozik, és ezután már tudatosabban váltottam a figuratív festészetről a konkrét vagy absztrakt festészetre, illetve videóművészetre.

A pályázati anyagodban azt mondod, hogy a végtermék nem egy kísérlet része, hanem lírai, szakrális vagy filozófiai tartalommal bír. Mit keresel ezekben a folyamatokban, mi az, ami megfog?

A kísérletezés a festészetben már egy elcsépelt szó, de én is szoktam néha használni. Nekem ez a laboratóriumi magatartást jelenti, tehát amikor van tudatosság a munkámban, nem csak úgy véletlenszerűen történnek a dolgok. A líraiság pont az a plusz, amit egy művész hozzá tud adni a produktumhoz. Nehéz folyamat mindig mérlegelni,elengedni vagy felülírni dolgokat. A látvány és a mögöttes tartalom korrelációban kell, hogy legyenek. A szakralitás esetében pedig nem a vallásos értelemben vett szakralitásra kell gondolni, hanem egy egyéni hit vagy filozófia megmutatkozására. A fény például gyakran része a munkáimnak, ami pedig hosszú ideig a barokk festészetben kapott kiemelt szerepet, jellemzően vallásos témában. Ilyen értelemben összefonódhat a kettő. Másfelől a fény teszi lehetővé, hogy vizuálisan érzékeljük a világunkat, de nem minden esetben. Ehhez kapcsolódóan pedig komolyan foglalkoztat a szuperpozíció gondolata, amely szerint mindig a megfigyelés határozza meg, hogy egy részecske állapota milyen. Vannak hipotézisek, hogy az ősrobbanás is egy mérés által jött létre, ez számomra nagyon izgalmas gondolat.

Ezeket az információkat és inspirációkat valamilyen forrásból gyűjtöd vagy egyszerűen annyira következnek egymásból, hogy nincs is szükség tudatos keresésre?

Következnek egymásból, de sokat olvasok az adott témában, és mindezt kiegészítem saját vízióimmal, élményeimmel. Előfordul, hogy elgondolkozom azon a jelenségen, ami a figyelmem középpontjába került, és keresgélek, hogy milyen fogalommal tudom összekapcsolni. Alapvetően az emberi érzékelés és annak határesete foglalkoztat, ahonnan már egy lépés a tudomány és akár maga a hit is.

Salvai Ádám – Vasvári Magor

Fotók: Nagy Andrea